Hírek

<< vissza az előző oldalra

Bozsik Fesztivál


A hétvégén szeptember 30-án szombaton Nyíradonyban megrendeztük az ősz második Bozsik Fesztiválját, ami egy összevont rendezvény volt. Így a hajdúböszörményi Alközpont mind a két csoportja képviseltette magát.

Nyíradony csoport részéről:
1. Hajdúsámson
2. Nyírlúgos
3. Nyírábrány
4. Nyírmártonfalva
5. Vámospércs
6. Nyíradony

Téglás csoport részről:
1. Bocskaikert
2. Hajdúhadház
3. Téglás

A rendezvényen két korosztály, az U7-esek és az U9-esek, mérhették összes ügyességüket. A Bozsik program szabályainak értelmében a korosztályok speciális ügyességi feladatokban versenghettek, illetve szabvány méretű pályákon, a kisebbeknél 3 a 3 ellen kapus nélkül, a nagyobbaknál pedig már 4+1-ben kapura. Volt olyan egyesület, ami 2 csapattal képviseltette magát így a programon résztvevő gyerekek száma meghaladta a 150 főt.

A rendezvény a pálya 2 térfelén külön zajlottak korosztályonként elkülönítve egymástól, ahol 6 fejlesztő gyakorlat illetve szabály szerinti pályákon küzdhettek meg egymással a fiatalok.
Az U7 Gyurina János vezényletével, az U9 pedig Baranyi Bence koordinálásával elérte a célját.

A fesztivál menetrend szerint gond nélkül zajlott, köszönhetően a nyíradonyi ifi csapat 6 játékosának, akik nem csak a felpakolást segítették, hanem a gyakorlatok bemutatásában és felügyelésében is a segítségünkre voltak.ű

A legügyesebb játékosokat minden csapatból egy-egy táblás csokival és oklevéllel díjaztunk. Valamint minden a rendezvényen résztvevő játékos sportszelettel jutalmaztunk.




            

<< vissza az előző oldalra

Képgaléria

Bajnokavatás Bajnokavatás

Oldalajánló













Sport hírek

Facebook