Hírek

<< vissza az előző oldalra

Sikerekben gazdag évet zártak a Debreceni Senior Atléták

Évzáró közgyűlést tartott a Debreceni Veterán Atlétikai Klub (DEVAK), amelyen szép számmal vettek rész tagok, akik nem csak Debrecenből, hanem a megye több településéről (Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Nyíradony, Püspökladány) is érkeztek, illetve vendégként megjelent Aszalós Imre, a Sportszövetségek Szövetségének elnöke is.




2014-ben világbajnoki címet nyert Kertészné Szentesi Éva (gerelyhajítás), Európa Bajnok lett Hegedűs Antal (gerelyhajítás).
Az Országos Bajnokságon a Klub versenyzői 17 arany, 4 ezüst és 5 bronzérmet szereztek.

A versenyeken való részvétel mellett az Egyesületnek a megyében igen kiterjedt kapcsolatai vannak, több sport - és szabadidő egyesülettel. Ezek közül is kiemelkedik a Nyíradony VVTK-val való kapcsolat. A Nyíradonyi Egyesület által a Nyíradonyi Járás és Érmihályfalva általános iskolái között megrendezett „Ligetalja Atlétikai Vándorkupa Csapatverseny”, amely négy fordulóban kerül lebonyolításra, mintegy 1120 fő gyerek részvételével.

A rendezvény lebonyolítását a DEVAK tagjai 10-12 fővel versenybíróval és technikai személyzettel segítik önkéntes munkában.
Az elért eredményekhez gratulálunk, a segítséget köszönjük, és további sikereket kívánunk!
 

<< vissza az előző oldalra

Képgaléria

Bajnokavatás Bajnokavatás

Oldalajánló













Sport hírek

Facebook